Tuti beállítás a DSL-hez:
Presence: 2
Treble: 5
Middle: 8
Bass: 6
Igen, igen ... nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a Marshallok olyan szerkezetek, hogy akkor jön belőlük az igazi dög, mikor a KÖZÉP meg van tekerve. Egy gitármágus említette még, hogy ezek az erősítők azért is olyan népszerűek, mert pont ott erősítik a gitárjelet, ahol az megszólal (ismétlem: KÖZÉPfrekvenciákat). Érdekes módon az utált "brumm" ezzel a beállítással csökkent, miután feltekertem (!) a basst. Nem mellesleg egy hihetetlen jól szóló és jó hangulatú próbán vagyok túl :)
Terveim, ötleteim továbbra is vannak az örök kérdés megoldására: "mire is van szükség?" Helyesebben fogalmazva az lenne, hogy mi az, ami hiányzik a gitáros (zenész) ember éltéből - mi az a szand (még), amitől bórsózik majd a hát. Egy korábbi postban már megfogalmaztam szívem vágyát: egy Stratocaster. Na de milyen strato? A mai világra oly jellemző "dömpingben" sokáig tarthat a kutakodás, ezért egy elég fura megoldást találtam rá - sajnos még csak elméletben -, hogy leszűkítsem az időt, mégis korrekt hangszer legyen a kiválasztott.
Arra jutottam, hogy a legjobb az lenne, ha összelegóznám a dolgokat. Hozzávalók:
- 70es években gyártott jávor fogólapos Fender nyak - hogy benne legyen a "Fenderhang"
- Warmoth strato éger test - hogy stratová váljon a dolog
- Fender Texas Special hangszedőszett - hogy jól szóljon
- Wilkinson tremoló - hogy pontos legyen
- jó féle satus kulcskészlet (Schaller talán) - hogy ne hangolódjon
...és a végén megkoronáznám egy F-betűs neckplatetel :)
Egyébént Warmoth-tal nem rég találkoztam egy-pár híresebb magyar gitáros kezében látva és hallva ... amerikai gyártmány és minőség. Utángyártottról lévén szó, nem eredeti.. Viszont semmi kivetni valót nem találok abban, ha hozza az elvárt hangot. Persze van ebben egy kis rizikófaktor, de bízom benne, hogy így is sikeres lehet az összhang.
És itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy eloszlassam a használt hangszerekről alkotott előítéleteket. Biztos vagyok benne, hogy a "vintagebuziknál" lassan feledésbe merül, hogy miért szeretjük jobban az idősebb hangszereket az újaknál. Sokan kételkedésbe merülnek, amikor találkoznak egy drágább, ám jó hangszerrel, hogy vajon eredeti-e, vajon van-e rejtett hibája? A zenészek egy olyan fajta - megfigyeléseim alapján -, hogy már csak presztizsből sem veri át a másikat. Elég hülye imázst festene egy híres gitárosra, hogy valakit átvert. Vagy ha nem is híres az illető, legalább az szeretne lenni.
Szóval ... a fentebb említett "dömping" okozója a mai világszemélet, a profitorientált beállítottság, és szégyen gyalázatra, már a híresebb márkanevet viselő gitárok is ennek esnek áldozatul. Mára alig találni olyan manufaktúrát, ahol még mindig szem előtt tartják a kezdetben kiűzött koncepciókat, hogy minőségi, profi hangszereket gyártsanak - persze el is kérik a pénzt érte rendesen... Sokan válogatás nélkül képesek felhasználni az utolsó deszkát is, még akkor is, ha már régen nem alkalmas hangszernek. Ezzel szemben egy régebbi darabbal megörököljük azt a fajta szemléletet, amit készítésének időpontjában tartottak szem előtt. Elég durva kijelentés lenne az, hogy a "mai gitárok sz_rok", de egyre bátrabban teszem és teszik meg ezt.
A következő indokom, egy idősebb hangszer már "be van játszva". Tehát bizonyított, kiszáradt benne a faanyag. Azonnal előjönnek a "rejtett hibák", amikor az ember kézbe veszi. Amúgyis, a hangszerpiacra nagyon igaz a közmondás, hogy a puding-próbája-az-evés...
Azt is vehetjük elég súlyos érvként, hogy egy használt hangszerhez jó esetben olcsóbban jutunk hozzá, és ha vigyázunk rá, relatíve kevés veszteséggel (vagy előfordulhat, hogy anélkül) adhatjuk tovább, miután már nincs rá szükségünk. A gyakorlat az, hogy amint kihozol a boltból egy új hangszert, már a 75%-át éri.
Na elég is az elmélkedésből, este 7-kor koncert :)
